Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Könyvek körül

2015.02.01

 Előadástémák (Az előadások igény szerint 60-90 percesek):

– Könyvlépcső –  Olvasásra nevelés otthon. Mit olvasson a gyerek?

– Versek szárnyán – Kortárs gyermekversek a gyermeknevelésben

– Digitális analfabéták? – Olvasási szokások kialakítása egy virtuális világban

 

Hoztunk nektek valamit!

Interaktív író-olvasó találkozó Miklya Luzsányi Mónika íróval és Miklya Zsolt költővel óvódásoknak, alsó tagozatosoknak.

Gyermekeknek szóló író-olvasó találkozóinkon csak beszélünk a történet, a mese és könyv születéséről, hanem játékos módon a gyermekeket is bevonjuk az alkotás rejtelmeibe. A foglalkozásaink interaktívak: dr. Horváth-Rekedt Gréta drámapedagógus közreműködésével a zene, az ének, a drámajáték, a rajzfilmek és természetesen a felolvasások segítségével a gyerekek maguk is részeseivé válhatnak az alkotói folyamatnak.

 

Egy húron pendülünk

Író-olvasó találkozó Miklya Luzsányi Mónika író, Miklya Zsolt költő házaspárral, amelynek során nem csak a művekbe, hanem egy alkotói közösségbe is bepillantást nyerhetünk, s megtudhatjuk azt is, hogyan lehet öt gyermeket alkotó létre bátorítani.

 

Önismeret és kreatívírás

Egy négy órás alakalom, amelynek során a fiataloknak lehetőségük nyílik az irodalmi műveken keresztül jobban megismerni önmagukat, s belekóstolhatnak a lírai vagy prózai szövegalkotásba is.

 

Kreatív Írás Kör (vagy tábor)

A Kreatív írás alkalmainkra olyan tizenéveseket (14-20 éves) fiatalokat,  akik érdeklődnek az irodalom iránt, és irodalmi ambíciókat is táplálnak magukban.

Egy alkalom (aktivitástól függően) 3-4 órát vesz igénybe. Miklya Luzsányi Mónika a próza, Miklya Zsolt a líra, a versek rejtelemibe vezeti be a fiatalokat.

A Kreatív Írás Kört heti rendszerességgel érdemes megtartani, optimálisan tíz alkalommal, ám a foglalkozások száma csökkenthető és növelhető is.

Alkotó körünkben a fiatalok megismerkednek a különböző stílusú irodalmi szövegekkel, azok megalkotásának alapjaival, megtanulják önállóan, alkotó munkájukhoz célirányosan használni a könyvtári adatbázist. Célunk, hogy a három hónapos fejlesztő olyamat során eljussanak az irodalmi önkifejezés szintjére, képesek legyenek a szépirodalmi szintű szövegalkotásra is, s a munkafolyamat végén megszülethessen egy nyomtatásra kész antológia a fiatalok munkáiból.

A foglakozások között Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt folyamatos kapcsolatban áll a gyerekekkel, korrektúrázzák munkáikat, mentorálják fejlődésüket. A munkafolyamat során a fiatalok egy általuk szerkesztett blogon hozzák nyilvánosságra műveiket.

Kérésre szívesen elküldjük a 10 alkalomból álló Kreatív Írás Kör részletes programját.

 

Döm-dö-döm tábor vagy szakkör

Ön-, és emberismereti olvasótábor

A Döm-dö-döm táborba olyan 9-14 éves gyerkeekt várunk, akik nem idegenkednek az olvasástól. Táburunk interaktív, alkotó fantáziát megmozgató foglalkozásain keresztül szeretnénk a gyerekek számára felfedni a könyvek csodáját, hogy az élet égető kérdéseire válaszlehetőséget találnak az irodalmi művekben, s hogy maguk is képesek a művészi önkifejezésre, kommunikációra.

Kérésre részletes tábori tervet küldünk!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.