Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


mm.jpg

 

 

Votin József, a Magyar Földrajzi Múzeum munkatársának írása Molnár Mária könyvemről:

 

 

 

Miklya Luzsányi Mónika

Gyere közénk!

Molnár Mária az Admiralitás-szigeteken

Harmat Kiadó, Budapest, 2011. 302 p, térkép, fényképek

 

 

A Harmat Kiadó Életképek sorozatának huszadik köteteként jelent meg idén ez, a református misszionárius Molnár Mária élet bemutató dokumentumregény. Hogy kerül egy ilyen könyv ismertetése a magyar utazók, felfedezők, tudományos kutatók hagyatékát őrző Magyar Földrajzi Múzeum kiadványába? A válasz viszonylag egyszerű: nem a magyar protestáns hittérítő tevékenysége, hanem az annak mintegy melléktermékeként keletkezett bőséges, földrajzi, meteorológiai, vagy akár néprajzi megfigyelések, dokumentumok révén, amelyek egy hazánktól sok ezer kilométernyi távolságban lévő, akkor még jórészt ismeretlen szigetvilágról és lakóiról tudósítottak.

            Molnár Mária élete jól dokumentált, írja a szerző könyve előszavában. Bőséges levelezését a HARMAT külmissziói folyóirat már életében, a keletkezésükkel egyidőben, folyamatosan publikálta. Összesen több, mint húsz éven át. Még halála után is, további négy évig. Életét, küzdelmeit így mintegy példaként állították a szolgálatban leendő követői elé. A Várpalotán született Molnár Mária ugyanis diakonisszaként 1927-tő 1943-ig tevékenykedett az Admiralitás-szigeteken, pontosabban főleg Mánusz és a közeli Pitilu szigetecskén. Nem véletlen tehát, hogy kalandos-küzdelmes életét az emberevőkként ismert pápuák földjén több könyvben is feldolgozták (Ivanyos Lajos, Draskóczy László, Beliczay Angéla és a Magyar Földrajzi Múzeum alapítója, Balázs Dénes). Tudományos kutatók, egyházi és világi szakemberek figyelmét is magára vonta, mint pl. a forráskutatásának eredményét Szombathelyen közzé tévő Puskás János professzor (Savaria University Press, 2005).

            Ezen előzmények ellenére vállalkozott a szerző a könyve megírására. És ez jó. Vállalkozása eredményes, mindenki számára hasznos lett. Előzőleg Molnár Mária levelei és a missziói szervezet híradásai mellett még két felől közelítették meg feldolgozói a témát: a regény vagy a szaktudomány felől, mint a néprajzi megfigyeléseket és a haza került tárgyi anyagot feldolgozó/ismertető Antoni Judit (Tata, 1980; Gödöllő, Városi Múzeum, 2008). Ebben a most megjelent könyvben a szerző egyesíti az előző szempontok alapján elért eredményeket és a dokumentumokat kiegészíti a könyvet kellemes olvasmánnyá nemesítő, jól elhelyezett és mértéktartóan diszkrét regényes elemekkel. Tekintélyes forrásanyagot használ fel: tucatnyi folyóiratot, periodikát, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye Adattárát, az ottani Kézirattár Molnár Máriára vonatkozó, vagy tőle származó bőséges anyagát (köztük Balázs Dénes Molnár Máriával kapcsolatos emlékekről készített helyszíni felvételeit, 1976-ból), valamint a sárospataki Múzeumban megtalálható néprajzi tárgyak ismertetését. Továbbá a másfél tucat, korábban megjelent könyvet és publikációt.

            Külön értéket jelent és a hasonló regényes történetektől ezt a kötetet megkülönbözteti, tényleg dokumentumregénnyé teszi az anyagfeldolgozás módja. Nem csupán az, hogy bőséges fekete-fehér fényképanyaggal és félszáznál több érdekes néprajzi tárgy színes fényképével gazdagított. Ennél többre értékelhető és a földrajz iránt érdeklődő olvasó számára még értékesebb az, hogy a távoli tájak, ma már megváltozott viszonyok, ritka nevek és fogalmak magyarázatát rendszeresen, tudományos igényességű pontossággal az érintett szövegrészeknél, lapalji jegyzetekben, lábjegyzetekben közli.

Így megtudhatjuk, hogy akkortájt a szigeteken, Új-Guineában mintegy 14 000 „pápua” élt, ma közel kétszer ekkora a lakosság. A terület ausztrál fennhatóság alatt állott, 1975 óta független. Maga a pápua megnevezés a maláj eredetű pepuah  szóból ered, amely „göndör hajú” jelentésű. A nyolcszáz, más-más nyelvet, nyelvjárást beszélő bennszülött népcsoport apró, 100-200 fős falvakban lakott. Itt-ott egy-egy japán telepes vagy kereskedő is volt, meg természetesen a különféle nemzetiségű, német, holland, amerikai protestáns missziós telepeken néhány fehér ember. Közöttük a magyar Molnár Mária. Az ő kiküldetése havi 95 pengőbe került. Egy köztisztviselő 150-200 pengőt keresett akkor Magyarországon, a gyári alkalmi munkásnők, cselédek bére 80-90 pengő volt havonta, a napszámosok napi 2-3 pengőért dolgoztak. Amikor Molnár Mária súlyosan megbetegedett, a neki itthonról küldött távirat 50 pengőbe került.

            A trópusokon járt utazókon, geográfusokon, orvosokon, mérnökökön kívül az európai embernek fogalma sincs – és nem is lehetett – az ottani élet mindennapos megpróbáltatásairól. Molnár Mária is küszködött a hőséggel, a párássággal, a járhatatlan erdei ösvények iszalagjaival és tüskebokraival, a szúnyogok és más élősködők kellemetlenségeivel, a tengeri utazás lélekvesztőinek imbolygásával és az állandó betegség-fenyegetettséggel. Ugyanis a malária ellen akkortájt egyetlen védelmet jelentő kininre érzékeny lévén, különösen nehéz helyzetben volt. De, leveleiből kitűnik, már-már meghatóan, hogy meggyőződésétől hajtva, az istenhitéből táplálkozó reménysége és a Gondviselőben bízva, rendületlenül, ereje megfeszítésével végezte munkáját. Vállalt küldetését az ellenséges környezetben is véghezvitte.

            Ma már, két emberöltővel később és összehasonlíthatatlanul több ismeret és lehetőség birtokában, lehetnek fenntartásaink az egykori missziós módszerekkel szemben. A megítélés azonban nem lehet elitélés. Ma már egy más világ, más Európájában élünk, a mindennapjainkban hivatkozott pc, a „politikai korrektség” és egyéb, napjainkban divatos normák, értékítéletek múltba visszavetítése inkorrekt képet ad. Mi az az érték, pozitívum, amit Molnár Mária és a többi misszionárius tevékenysége adott a távoli tájak sajátos kultúrájú, ám civilizálatlan népeinek adhatott? Tekintsünk el a hitterjesztés esetleg vitatható módszereitől és kétséges eredményeitől. Mit látunk? Meggyőződéses, elszánt embereket, akik jót akarnak. Molnár Mária missziós feladata a hitterjesztés volt. Azért vállalt mindent. De emellett  Molnár Mária sok mindent adott a kor szemlélete szerint primitív embereknek: tanított, nevelt, gyógyított. Példát mutatott. Segített, ahol tudott, ahogy tudott. Egy portugál hajós mondás szerint Isten egyenesen ír görbe utakon. Ezért mondhatjuk, hogy – függetlenül a megkereszteltek számától – Molnár Mária missziója eredményes volt. Akkor is, ha az eredmény nem ott, vagy esetleg főleg nem ott jelentkezett, ahol ő szerette volna. Áttételesen, kisugárzásban valósult meg. Jelentkezett az egyszerű pápuák mindennapjaiban, az ő tevékenységét ismerők, ismeretterjesztők itthoni munkásságában, a tudományos gyűjteményekbe került tárgyak kiállításait látogatók bővülő ismeretanyagában. És az ilyen tanulságos könyvekben, mint ez a kötet.

            Elgondolkoztató, de nagyon szomorú, kegyetlen epizód fejezte be Molnár Mária életét.  A második világháború idején vagyunk. Március első napjaiban az amerikaiak partra szállnak a németekkel, magyarokkal szövetséges japánok uralta Admiralitás-szigeteken. Tíz nap múlva a japánok internálnak minden „idegen” személyt, közöttük a német misszionáriusokkal együtt Molnár Máriát is. Kegyetlen gyalogmenet, behajózás, ismeretlen, bizonytalan cél felé. A nyílt tengeren kapott parancs szerint a japánok kivégzik a foglyaikat. A háború után a japán katonák a hadbíróságon ugyanúgy védekeznek, mint a német, szovjet, szerb, maoista, polpotista és egyáltalán, minden lelketlen, embertelen terrorista gyilkos: parancsra tették.

Így lett az Ember, Molnár Mária, az embertelenség áldozata. Mártír. A hit vértanúja.

Életéről, példájáról méltó tanúság Miklya Luzsányi Mónika itt elolvasásra ajánlott könyve.

           

                                                                                                                       Votin József

 

   

Kép Miklya Luzsányi Mónika

 

Vándorlevelek Mandzsúriából  

Harmat Kiadó, Budapest,  2007.

 

 

 Az 1920-as évek derekán hét kolozsvári teológushallgató elhatározza, hogy bárhová is vesse őket a sors, összetartanak, és „vándorleveleikben” megosztják egymással életük eseményeit, gondolataikat, terveiket. Egyikük, Babos Sándor a baseli egyetemről, később egy regáti paplakból, majd az edinburghi missziós főiskoláról írja leveleit, amelyek arról tanúskodnak, hogy egyre erősebb benne a vágy, hogy külmisszióba induljon. 1933-tól az erdélyi református lelkésztől érkező borítékokon kínai a bélyeg. Beszámolói különös körülmények és veszélyek között végzett munkájáról szólnak. A 20. századi életrajzok iránt érdeklődő írónő, Miklya Luzsányi Mónika korabeli dokumentumok és a főszereplőkkel készített interjúk alapján állította össze ezt a kötetet Babos Sándor és felesége, Lőrincz Mária mandzsúriai küldetéséről.

 

 

Kép Dr. Gerzsenyi László -Miklya Luzsányi Mónika

 

 

Mindeddig...

Harmat Kiadó, Budapest, 2007.

A kötetet a Baptista Theológiai Akadémia tankkönyvvé akreditálta.

 

 

 

 

 

Kép 

Miklya Luzsányi Mónika

 

Az igazak útján

Harmat Kiadó, Budapest,  2007.

 

 

 

 102 év szavakban és képekben. A dokumentumokból és visszaemlékezésekbõl összeállított kötetben kibontakozik a fáradhatatlan, gyakorlatias gondolkodású, erõs hitû református lelkész életútja, amelynek színtere a 20. századi magyar történelem.

 

  

Kritikák

 

Kistükör, Kolozsvár

http://www.harmat.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1489&Itemid=317

 

Jelige 2007/3

http://www.harmat.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1473&Itemid=317

 

Reformátusok Lapja 2007. Ünnepi Könyvhét

 

http://www.harmat.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1472&Itemid=317

 

 

Kép Miklya Luzsányi Mónika

 

Illés kenyerén 

 

Parakletos Kiadó, Kiskunfélegyháza, 2006.

 

 

  A háború után, a kommunista fordulat idején, Dobos Károly rendületlenül folytatta gyülekezetépítő munkáját, s gyűjtést szervezett a kitelepítetteknek. A pártállam ezt nem nézhette el, egy koholt újságcikk kapcsán 1952-ben a 10 000 fős Budapest-Fasori gyülekezetből a Bács-Kiskun megyei Szankra telepítette ki Dobos Károlyt, aki Isten kezéből fogadta el az áldásokat és próbákat egyaránt. Mint Pál apostol, tudott bővölködni és szűkölködni is. A szanki szűk esztendőket hosszúra szabta az Úr, 12 évig tartott Dobos Károly száműzetése a pusztán, de ahogy Illést a hollók etették, úgy kapott Dobos Károly is megerősítést naponként odafentr?ő. Életének ebből a próbás, ám áldásokban és lelki örömökben gazdag szakaszából való az a lelki napló, amelyet itt - még néhány fontos dokumentum kíséretében - közzé teszünk.

Ajánlás
Ez a kötet szerényen, de hűségesen tükrözi Dobos Károly nehéz, küzdelmes, de Urához mindvégig, minden körülmények között hű, szolgáló lelkét, ugyanakkor szemléletes, valós képet ad az 1950-es és 1960-as évek egyházi és politikai helyzetéről, az igen "kemény időkről". Dobos Károly élete, hűséges szolgálata példaként állhat előttünk: a "nehéz időkben" is lehet helytállni (sőt templomot építeni!). Jó, hogy ezek "megírattak a mi tanulságunkra".
Dr. Ladányi Sándor, a KGRE Htitudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezető tanára 

 

 

Kép Ládányi Boglárka - Miklya Luzsányi Mónika

 

Felhők fölött, zöld pokolban

 

 Harmat Kiadó, Budapest,  2004.,  2006.

 

  Cserepka Jánosnak gyermekkorától dédelgetett álma volt, hogy elvigye a Krisztusról szóló örömhírt messze földre. A visszaemlékezések és levelek alapján írt életrajzból kibomlik a titok, hogyan küzdhetett meg a kis faluból induló kamasz minden nehézséggel, akadállyal, betegséggel, és juthatott el huszonöt év múlva Bolíviába orvos feleségével, Ilonka Margittal, hogy testi-lelki gyógyulást vigyen a mostoha körülmények között élő indiánoknak.

 

Kritikák

Békehírnök 2004/1

http://www.harmat.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=606&Itemid=178

 

 

 

 

 

Kép

 

Miklya Luzsányi Mónika

 

 

Hogy véget érjen a sötétség

 Harmat Kiadó, Budapest,    2003.

 

 

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944-45-ben 1600 zsidó gyermek és 400 felnott életét mentette meg az árvaházaiban nyújtott menedékkel. Ezen idoszak bemutatása eredeti dokumentumok idorendbe szedett szerkesztése alapján. A velünk élő történelem. Az erdélyi Koinónia kiadóval közös kiadás.

 

 

 

 Kritika:

Evangélikus Élet 2003/17

http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2003/17/73?print=1

 

  

 Kép

 Miklya Luzsányi Mónika

 

Frontvonal

Harmat Kiadó, Budapest,    2003.

 

   Sztehlo Gábor evangélikus lelkész utolsó hegyi sétájára indul. Kavargó gondolataiból előtűnik egész elmúlt élete: az üldözöttekért és elesettekért, sárga csillagos zsidó gyerekekért, hadiárvákért, kitelepítettekért, fogyatékosokért folytatott küzdelme.
"Hol volt Isten, mondja meg nagytiszteletű úr, kérdezi Andris, Bella mama karjára veszi, szoptatja egyetlen, megmaradt fiát, szól a kaddis, halkan pereg a kései sirató, hol van Isten, és a lelkész látja a zsidókat, a menetoszlopot, azóta mindegyik füstbe szállt, látja a német, az orosz, a magyar kiskatonát, Buda romhalmaz csupán, a Margit körúton vezeték nélküli villanypóznák, megannyi Golgota, itt volt Isten, Andris, itt szenvedett végig köztetek."
Élt egy ember a huszadik század legszomorúbb időszakaiban, aki mindig az üldözöttek, az elesettek, a megtámadottak mellé állt. Legyen akár zsidó, akár arisztokrata, akár árva, akár fogyatékos gyermek, akár kitelepített. Nyomorúságukat magáénak érezte és segített. Sztehlo Gábornak hívták. Róla, a Nobel-békedíjra felterjesztett lelkészről szól ez a megindító, hiteles életrajzi regény. 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.