Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FELHŐK FÖLÖTT, ZÖLD POKOLBAN (részlet)Kép 

 

Sallós Józsefet mélyen megrendítette az a szolgálat, amit Cserepkáék az őserdőben végeztek.

– Nagy a szükség itt nálatok... – jegyezte meg egy esti beszélgetésnél.

– Nagy – válaszolta János elgondolkodva –, de mi azt el sem tudjuk képzelni, mekkora lehet odabent a Nagy folyó partján. Tudod Jóska, van egy álmom... egy hajó, egy kétszintes kórházhajó, ami bejárhatná a vizeket, eljuthatna azokhoz az emberekhez, akiket az őserdő és a folyó teljesen elzár a külvilágtól, akik orvost nem láttak még, és sose hallottak az evangéliumról. Mielőtt eléd mentem volna a cochabambai reptérre, egy misszionárius társammal együtt az Amazonas mellékfolyóján, a Rio Grandén  hajóztunk egy hétig. Láttunk sütkérező krokodilokat és mázsás teknősbékákat, ahogy öregesen belecsapnak az Amazonas vizébe, gyönyörködtünk a fehér kócsagokban és a színes virágkavalkádban. És láttuk pálmakunyhók százait, amik mellett soha, semmikor nem állt még meg hajó, ahol úgy élnek és úgy halnak meg emberek, hogy Isten szeretetéről még csak fogalmuk sincs, mert csak a szenvedés, az éhezés, a nyomor jut osztályrészül nekik. Van egy álmom Józsi... egy kórházhajó, ami eljuthatna a legapróbb falvakba is.

János elvitte Sallós Józsefet San Franciscóba, a közeli kikötőfaluba, hogy láthassa a folyót, amelyre megálmodták a hajót. Sáros, kiépítetlen kikötőnél álltak meg, s még ki sem szálltak az autóból, az emberek máris körbefogták a kocsit, és jöttek, egyre csak jöttek, hozták a betegeiket. Csak egy rövid kirándulást akartak tenni, nem gyógyító körutat. János látva József csodálkozását, mosolyogva mutatott a kocsi oldalán levő feliratra. Klinika Bethesda Chapare.

Sallós József hallgatott, de amint hazaért, megkezdte a gyűjtést a kórházhajó építésére. A Kálvin Református Egyházközség, és a vancouveri baptista egyházközség támogatásával  10.000 dolláros alapot hozott létre, ami rövid időn belül 25.000 dollárra szaporodott. Dr. Sallós járta az egyetemeket, vetítettképes előadásokat tartott, és beszámolt mindenről, amit Chaparén tapasztalt.

Jánosékat kérte fel a kórházhajó vezetésére.

– Értsd meg, Jóska, nem lehet – utasította vissza János az ajánlatot –, 24 órás szolgálat a klinika is, a hajó is. Nekünk a klinikán van a helyünk. Együtt álmodtunk a hajóról, együtt fogjuk megépíteni, beindítani is, de a szolgálatot mi nem vállalhatjuk el rajta. Nem lehetünk hűtlenek a chaparéi néphez.

Jánosnak igaza volt, nem hagyhatták ott a klinikai munkát. A hajó építésének megszervezése is ezer feladattal, gonddal járt, de János elemében volt, minden követ megmozgatott, hogy kész legyen a hajó

.

 

„Május második felében ... 7 napos hajóútra indultunk az Amazonas folyó bolíviai ágán, amely a Chapare folyóval kezdődik. Utunk célja volt felderíteni az orvosi missziós munka lehetőségeit nagy folyók mentén – sok száz kilométeres víziutunkon sok minden várt reánk meglepetésként. A mindig nagyobbra, szélesebbre dagadó folyó hömpölygő sárga vize, a benne nyüzsgő, csúszó-mászó lényekkel, az ezer színben játszó madárvilág, a folyó két oldalán az áthatolhatatlan sűrű, úttalan ősvadon lenyűgözően csodálatos élményt nyújtott. A folyó két oldalán föltűntek a különböző pálmakunyhók, a típusos, Amazonas-menti őslakókkal. Jura, trinitarian, chpaya indiánok. Éjszakára kikötöttünk a folyó mentén, ahol ért az este, ilyenkor milliószámra leptek el a szúnyogok, különös muzsikát adtak egész napfelkeltéig. Egy-egy közelgő nagyvad hangja zavart fel álmunkból, és a szinte kibírhatatlan, nedves meleg, amely nem hagyott sokszor aludni, nagyon kellemetlen volt. Szép volt a napfelkelte a nagy folyón. Több helyen kikötöttünk, és ilyenkor tájékozódtunk a bennszülöttek életkörülményei felől. Minél távolabb mentünk, annál inkább láttuk a nyomort és a testi, lelki szenvedést, amelyben élnek az ott lakó bennszülöttek.

Utunk 7 nap múlva véget ért, kicsit hosszú is volt ennyi időt vízen tölteni, de felejthetetlen marad. Egy jól felszerelt klinikahajó, orvossal, ápoló segédlettel, egy misszionáriussal nagy segítség lenne e soha orvost vagy misszionáriust még nem látott folyó menti népnek.”[1]

 

Folytatódott a gyűjtés. Egy, a harmadik világ országait segélyező szervezet  50.000 dollárt tett le. Jánosék a kanadai szövetséggel közösen úgy látták, hogy elkezdhetik az építkezést.

 

„Amikor alig egy évvel ezelőtt a kis San Francisco Chaparé-i kikötőben Sallós József testvérrel a nagy folyók mentén élő elhagyatott nép nyomorúságáról és szükségeiről beszéltünk, halvány reményünk sem volt arra, hogy egy éven belül már együtt lesz a pénz egy kórházhajóra. Emberileg ki merte volna hinni, hogy ...a Chapare, Secure, Mamoré folyók jura, trinitari bennszülötteinek szenvedése és sötétsége a magyarok szívét fogja segítségre indítani.

...

Mindennapi munkánk végzése mellett igyekszünk mindent megtenni az új munkaterv megvalósításáért. Június 17-én egy bizottsággal felderítő útra indultunk a nagy folyók fölé egy kis magán repülőgéppel. 3 óra és 15 percet voltunk a levegőben, elrepültünk a klinika fölött is. Megláttam, hogy milyen kicsi. Megható volt fentről kémlelni ezt a hatalmas, új munkaterületet. Száz és száz pálmakunyhó fölött húzott el a gépünk, filmeztük, fényképeztük a folyókat, az áthatolhatatlan ősvadont, ...óriási területek fölött repültünk el, ahová civilizált ember még a lábát be nem tette. Óriási brazildiófák koronái emelkedtek az ősbozót fölé. Kis és nagy folyók kígyóztak alattunk, színük a világos sárszíntől a sötét kávészínben játszik, erővel sodor mindent magával. Hetek kellettek volna, hogy ezt az utat hajóval megtegyük. A repülés után a bizottság tagjaival egyöntetűen azon a véleményen voltunk, hogy a tervet sürgősen meg kell valósítani, az Úr segítségével. Így, ha az Úr megengedi, hamarosan a mi kis kórházhajónkat láthatják majd a repülőkről, fedelén a vörös kereszttel.

Tegnap beszéltem a hajóépítő vállalat vezetőjével, sajnos január végéig nem tudják elvallani sok munkájuk miatt, de azután 2-3 hónapon belül megcsinálják. Ez otthonról hosszú időnek látszik, de mi itt tudjuk, hogy másként fejlődött ki az itteni emberek időérzéke, mint északon. Reménységgel várjuk az órát, amikor kicsi kórházhajónk elindulhat a szeretetszolgálat útján.”[2]

 

Margit rajzolta a terveket, az építésvezető János lett, s egy német hajóépítőt bíztak meg az építéssel. Egy hajóról szóltak a tervek, de kettő készült el.

A nagyobbik hajó húsz méter hosszú, öt méter széles és három emeletes, a legjobb minőségű itauvafából készült. Az alsó szinten a gépház kapott helyet, középen a műtő, vizsgáló,  gyógyszertár, ebédlő, mellékhelyiség volt, míg felül a kapitány és az orvos lakása, meg egy hatalmas víztározó, amelybe mindig friss forrásvíz került. Az egyik legnagyobb problémát a víz adta, mivel a kórokozók ezt a klímát különösen kedvelik, így kizárólag felforralt vizet lehetett használni. Sziréna jelezte a hajó közeledtét, hogy az emberek már messziről hallják és tudják, hogy hova kell menniük. Készült egy másik, nyolc személyes hajó is a terhek szállítására, s ezzel a kis motoros hajóval lehetett feljutni a kisebb mellékágak mentén lakó népekhez is.

A kapitány Vertico, a jura törzs hajózásban tapasztalt tagja lett. Ez azért is volt nagyszerű, mert a jura nyelvet beszélik legtöbben a folyó partján. Dr. Taylor, kanadai orvos érkezett feleségével együtt, aki tanár volt, méghozzá ápolónőket tanító tanár.

Szinte a semmiből rövid idő alatt minden előállt.

 



[1] Cserepka János missziói körlevele, dátum nélkül., valószínüleg 1971 tavaszán. (Kiemelés Cs. J.)

[2] Cserepka János missziós körlevele, dátum nélkül, valószínûleg 1971 õszén

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.