Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Klinika az őserdőben

2008.10.07

KLINIKA AZ ŐSERDŐBEN (részlet)Kép 

 

Lázasan feküdt a kislány a pálmakunyhó gyékényszőnyegén. Anyja el-elbóbiskolt mellette, hiszen már napok óta virrasztott. De most felriadt megint, mert a gyermek, mintha megébredt volna egy kicsit. Gyöngyözött a homlokán a veríték, benedvesítette hát a kendőt az anyja, hogy megtörölgesse vele. Ahogy a kendő Huanita lázas homlokához ért, mintha megnyugodott volna egy kicsit.

Maya, az asszony férjére nézett, aki álmatlanul gubbasztott a sarokban. Az asszony remegett a félelemtől, mégis kimondta a kérést, amitől a férje oly hatalmas haragra gerjedt a múltkor.

– Vidd el a gyermeket a gringához, Julio

Mikor először kérte erre a férjét, az még a whiskys üveget is földhöz csapta, úgy ordított. Fenyegetve állt meg a felesége előtt:

        Ezt még egyszer ki ne merd ejteni a szádon!

Ám azóta sokszor bukott le a nap a fák koronája fölött, sokszor világította meg a hold fényes képe a Chapare vizét, s a gyermek egyre rosszabbul lett. Julio tudta azt, amit a felsége nem, hogy már egy teljes hete beteg, s sejtetet azt is, hogy döntenie kell végre, hiszen három nap eljutni a klinikáig.

Megtette ő ezt az utat ki tudja hányszor fiatalabb korában. Pastor Juan meg a dokorita úgy szerették, mint az édes gyereküket. Sok nappalt és éjszakát töltött náluk, sokszor evett az asztaluknál, míg egy napon megértett benne a döntés, hogy Jézussal szeretné leélni az életét.

Ahogy a Pastor Juannal töltött időkre gondolt, Julio keze automatikusan nyúlt volna az üveg után. Keserű volt ez az emlék, nem tudta leöblíteni mással csak whiskyvel, de rátölt így is, minduntalan.

A kislánynak csak feljebb mehetett a láza, hiába ápolta az anyja gondosan, csak vergődött a fekhelyén. Aztán lassan lenyugodott, s valami dalt is dünnyögött önkívületében.

Julio megismerte a dalt. Ő maga tanította a gyermeknek,  Jézus szerte, szeret téged, szeret engem is. Ezt a dalt tanította a doktorita nekik, amikor először  jártak itt a faluban, ezt a dalt énekelték sokszor a klinikán is. És hányszor, de hányszor eszébe jutott ez a dal, részeg éjszakákon, amikor a Cochabamba utcáit járta, amikor egyik ivóból , a másik botorkált. Mert hiába döntött Julio Jézus mellett, az alkohol, amit a városban ismert meg fogságba tartott éveken keresztül. Először Cochambabában próbált szerencsét, ide-oda vetődött, de hogy egyre többet ivott lassan munkát sem talált. Haza ment hát a falujába, ám az italról ott sem tudott lemondani. Nem vásárolt semmi mást a fehérektől, csak italt, azt is jó erőset, olyat ami éget, amitől el lehet felejteni a fájó emlékeket. Mert hiába akart szabadulni tőle, az a döntés, az az ígéret égetet a lelkét. Tudta, hogy neki Jézus mellett lenne a helye, de túl büszke volt ahhoz, hogy visszamenjen a klinikára.

Huanita elaludt, de Julioban csak ott járt a dal, Jézus szerte, szeret , téged is. Szerte akkor is, ha elhagytad, ha köszönet nélkül mentél el, ha megtagadat a nevét. Szeret, és szereti a gyermekedet is, hiszen érted halt meg a kereszten.

Maya ijedten a férjére nézett, arcán folytak a könnyei:

        Már alig lélegzik…

        Döntened kell végre – visszahangzott Julioban a mondat, János igehirdetésének egy mondata – az életet választod vagy a halált.

Ahogy Julio felállt, lábával arrébb lökte a whiskys üveget, hogy karjára vehesse alélt gyermekét. Még sötét, csillagfényes éjszaka volt, mikor átkelt a folyón, hogy megkeresse az ösvényt a klinika felé.

Hosszú volt  az út, s még hosszabbak azok a napok, amelyek a várakozásban teltek el, de néhány hét múlva Huanita egészségesen, két karját kitárva futott az apja felé a klinika zöld gyepén.

A búcsúzásnál Julio zavartan állt meg a doktorita előtt. Nem tudta szavakba önteni mindazt, amit érzett, lehúzta hát arkafából faragott gyűrűjét, és Margit ujjára húzta.

– Gracias, – mondta ki a szót, ami először hagyta el yuracaré ember száját. – Gracias, doctorita. Köszönöm, doktorasszony, hogy megmentetted a lányom életét – fejezete be a mondatot, csak gondolatban folytatta – s vele az enyémet is.

Margit mosolygott, tudta, hogy a köszönet valójában nem neki szól. Férjébe karolt, s tekintettükkel amíg csak lehetett követték távolodó, apró alakjukat, míg az őserdő körül nem fogta  őket fenyegető sötétjével.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.